GraveTown-i Temető

*Megint elég hosszú ideig nem szólal meg. Fejét a férfi vállán pihentetve hallgat, tekintete üveges, mintha itt sem lenne. Végül mintha álomból ébredne, kicsit rekedtes hangon megszólal.* - Ez igaz. A múlton nem lehet változtatni, akkor meg felesleges siratni. *Ért egyet a férfival.* - Hülyeség rágódni olyan dolgokon, amik már elmúltak, azokból jobb ha tanul az ember, de megsiratni nem kell. *Fejti ki kicsit hosszan a véleményét. A megállapítás hallatára ismét rájuk zuhan a csend, végül a lány töri meg.* - Voltak... azt nem tudom, hogy vannak-e.. Semmit nem tudok róluk. Már nem léteznek számomra. *Mondja egészen halkan, hangjában valami szomorúság érezhető.* - Soha nem volt szép életem. *Horkant egy kicsit.* - Röhejes, hogy az élet hogy tréfál meg egy-egy embert. *Tekintetét lesüti, és megint hallgatásba merül. Beleszív a cigibe, majd figyeli, ahogy a füst felfelé gomolyog. Meghallgatja a férfit, tekintetéből a részvét tükröződik. Arcát Donie felé fordítja, majd egész halkan megszólal.* - Nagyon sajnálom. Borzasztó lehet.. *Szinte csak lehelli a szavakat.* - Nekem volt egyszer kishúgom. De meghalt. *Nehezére esik ilyenekről beszélni, de úgy gondolja, más nem hallgatná meg. Aztán ismét a föld felé fordítja tekintetét és fejét a férfi vállára hajtja.* - Nem terhelsz. Végre lenne társaságom, nem lenne olyan nehéz az élet... *Mondja a lány őszintén, és tényleg reméli, hogy Donie végül úgy dönt, hogy beköltözik a kis lakásba, mert nem szeret mindig egyedül lenni. A kérdés hallatán sóhajt egy kicsit.* - Háát... ez nagyon hosszú és összetett történet. *Kezd bele, de most nem fogja elmondani az egészet, mert nem is tudná összeszedni ahhoz eléggé a gondolatait.* - Lényegében családi gondok.. Halál, kitaszítás és a vagyon teljes elvesztése. És a legrosszabb, hogy olyan ellenségeink voltak, akik mindennel ártottak nekünk. Egy borzasztó esemény óta nem láttam a családomat. Még csak 13 éves voltam. *Amint ezeket a szavakat kimondja, megborzong és mégjobban odabújik Donie-hoz. Nem szeret emlékezni, mindig előtör ilyenkor a szeretethiány, amit nap-nap után tapasztal a városban. És amit otthon is tapasztalt.*

*Kicsit elmosolyodik deez keserü mosoly *-Lehet változtatni de nem minden esetbe valamikor jobb ha már nem is próbál meg az ember talpra álni. Vagy megéri azért mert utána lehet megint a padlóra kerül?*kérdezi közbe halkan felhorkan nem hisz már a jólétbe jó neki ahogy most él egy othontalan ember a lelke is othontalan mióta megtörtént hogy elveszített mindent azóta nem tudja akar e új othonra lelni közbe nyugodtan hallgatja a lányt szív szív eggyet a cigijéből majd elpövköli nem tudja hol ér földet nem is figyeli közbe kezét a lány fejér hejezi nem durván csak a tarkójára teszi és otthaggya*-Rossz lehet ami veled történt.Igen az élet néha napján nagyon vicces kedvébe van cask az a baj hogy mi ezt nem tartjuk olyan viccesnek, amikor a lány a sajnálatát fejezi ki egy könnycsepp csordul ki a szeméből , ezekre az alkamakra tartott magánál a szerből valami jó erőset hogy ne érezzen, nem akar emlékezni se érezni nem neki való dolog az*-Már elmúlt lent a földbe oszlik szét a teste*mondja kicsit elcsukló hangon majd a lányról is hallja hogy meghalt a kishuga*-Biztosan szerethetted sajnálom*mondja és magához öleli nem tudja miért teszi talán már régen volt olyan ember közelébe aki megérti és ami a legfőbb akit ő is megért. A dolgon elgondolkozik mármint a költözésen*-De csak akkor ha nem zavarok *mondja és elmosolyodik de belülről valami mardossa a szívét mi lesz ha a lányal is történik valami? Mi lesz ha ismét egyedül marad vagy akármi kibírná? Nem tudni nem tudja ő se de most jólesik neki ez. Végig hallgatja a történetet bár szeme kissé üveges és halott de érti amit mond a lány és fel is fogja ez a kegyes pilllanatok eggyike amikor a férfi az eszénél van*-Nem tudom mire jó az örökös rossz, hogy miért akarnak másoik az emberek életére törni sose értettem*hajtja le a fejét*-És lehetséges hogy még élnek?*kérdezi fejét Christine feje felé fordítva a szemét figyeli majd magához öleli és nem is szólal meg legalábbis pár percig biztos nem. Néha jobb a csend. VAlamikor többet mond mint bármi más*

*Nem látja a könnycseppet a férfi szemében, de a hangján hallja, hogy nincs valami túl jó állapotban. Örül, hogy van valaki, akivel tud beszélgetni, mert már évek óta csak pár szót váltott valakivel, jó esetben elkerülték az emberek, rosszabb esetben meg beszóltak neki, vagy meg is verték, ezért nem nagyon kereste a társaságot. Verekedni sosem tanult, fegyvert használni sem, egyedül annyit tud, amit saját magától tanult a kések használatáról és egy kicsit verekedni. Az évek alatt meg kellett tanulnia, de általában olyan állapotban van, hogy bármily tudással is rendelkezik, nem megy vele sokra. Az ölelésen kicsit elmosolyodik, aztán ő is átkarolja a férfit és megöleli. A lányban túlteng a szeretethiány, régen nem érezte ilyen jól magát, eddig egy csepp megértést sem tapasztalt. Még úgy is kellemes neki a beszélgetés, hogy szomorú témákkal hozakodnak elő.* - Tényleg nem zavarsz, jó lesz végre valaki, akivel el lehet beszélgetni. *Mondja egészen halkan.* - Az egyedüllét már kezd az őrületbe kergetni. ~Ha még nem történt ez meg.~ *Teszi hozzá gondolatban, de tekintete árulkodik, szinte látszik rajta, hogy mit gondol. De hirtelen ismét elhallgat, és hosszú ideig csendben marad. Tekintete üvegessé válik, mintha csak egy hulla lenne. Aztán jó idő elteltével ismét visszatér a lány a jelenbe és a férfire pillog szeme sarkából.* - Fogalmam sincs, de ha ilyet tettek, akkor valószínű, hogy a családom sem lehetett túl kedves velük... *Véli a lány, de nem tud semmi pontosat. Aztán vállat von.* - Nem tudom. Nagyon kicsi az esélye, hogy még élnek. De számomra meghaltak, és jobb ez így. Nem akarom látni őket. *Hangján érezhető a keserűség. Nem akar találkozni szüleivel, egyedül húgát szerette, de ő már halott. A többi rokona meg idegen a számára, ezért inkább marad továbbra is egyedül, mint rabszolgaként valakinek az otthonában.*

*Elmosolyodik*-Akkor elfogadom a meghívást *mondja kissé rekedt hangon néha néha fel is köhög bár hang nem jön ki a száján de a mellkasán lehet érezni*-Néha a magány sokmindenkit kerget őrületbe néha napján én is elgondolkozok az épp elmélyüsdégembe de néha néha mindenki kicsit őrült*mondja mosolyogva bár még mindig keserüen közbe figyeli a lány arcát lát rajta valamit de nem akar belenyúlni a dolgokba nem akar sebeket feltépni lehet ezzel csak nagyobb bajokat okozna közbe hallgatja azt amit Christine a családjárol mond kicsit elkomorodik sejti hogy nem lehettek a legjobb helyzetbe mármint nem szerették egymást*-Gondolom nem nagyon kedvelted őket. Ennek oka is volt? Úgy értem rosszul bántak veled?*kérdezi csendesen, de hangját mintha a temető vissza susogná lehet hívják a túlvilágról? Lehet Jamie az? nem ez csak a képzelete ami folyton babrá l velemégis hirtelen felkapja a fejét de az oly ismerős hang tovaszál a széllel s semmi nem marad utána csak a csend. FEjét ismét Christine felé fordítja és elsimítja a haját majd magátol kezdenek ömleni belőel a szavak nem tudja miért talán már nem bírja magába tartani és úgy gondolja a nőnek beszélhet róla*-A fiam annya meghalt a szülésbe jó ember volt és szép is de drogfüggő a fiú szerencsére nem lett gyenge elmélyü de ha az lett volna akkor is szerettem volna, neveltem négy és fél éves koráig bár mondhatni akkor még fiatalabb voltam nem igazán tudtam hogy csináljam főleg egyedül de megpróbáltam aztán egy nap kiraboltak engem félholtra vertek őt meg egyszerüen*kicist elcsuklik nem folytatatja egy jó ideig*-ELvágták a torkát*mondja ki végül egy sóhajtással igazábol úgytűnik mégis sikerült elmondania*-A te hugoddal mi történt?*kérdezi közbe felhúzza a térdét de közbe keze még mindig a nő tarkóján van*-Ha nem akarod nem kell*mondja végül*

*Sűrű homály lepi most is a temetőt, mindegy, hogy éjszaka van, vagy nappal, az ember itt nem igazán lát az messzire. de ha nem is lát, akkor a hallására alapozva még is észreveheti azt, hogy valami nem igazán megszokott történik a temetőben. Hirtelen szárnysuhogás hallatszik, és a hang erősségéből itélve semmi esetre sem madár...valami sokkal nagyobb annál, egy angyal. fehér szárnyai hasítják a levegőt, szinte belevágnak a tejfölszínű ködbe, ami a temetőt uralja, majd végre földet ér egy félbetört sírkő mellett, és szárnyait leengedi. Még mindig puha tollai, melyek fiatal korát is mutatják, lágyan omlanak a hátára, és gyorsan magára teríti fekete köpenyét, mielőtt bárki felfedezné. igaz kevés ennek az esélye, mégis jobb, ha óvatos, egyszer már felfedezték. A köpenyben most ismét olyan akár egy egyszerű ember. Odalép a törött sírkőhöz, és rárakja a kezét. Némán áll ott, anyja sírja mellett...rég nem járt itt, már hónapok óta, itt volt az ideje visszatérni. Pár pillanatnyi hallgatás után leül a sírhalom szélére, és ujjai végigfutnak a kőbe vésett feliraton, amelyet már megkoptatott az idő, már csak a Tara szótagok olvashatók ki, csak az tudja, ki nyugszik itt, akinek fontos ez a sírhant.*

*Marcus már régóta nem volt a szülei sírjánál kiváncsi is hogy hogy énzhetnek ki sajnos nincs ideje mindig lejárni pedig néha szeretne de sajonos az idő meg a sors nem úgy hozta most viszont kitárulnak a vaskapuik és belép rajta , a köd nagymint álltalába este szinte átláthatatlan de MArcus elég jól ismeri a terepet végig halad a sírok közötti vékony kis járó úton egészen míg az utolksó sorig nem ér két fekete rózsát tart a kezébe amit a sírhoz le is rak úgytűnik kettes sír mert a fejfán két név áll. Mark és Ann Zendor. Nyugodjanak békébe majd a dátum*egy kicsit még marad a sírnál nem is gondolná hogy nincs egyedül gondolatai szanaszét szállnak hiszen már több mint egy évtizede történt. És ezzel változott meg az ő élete is. Pár percig még így marad majd lassan elkezd vissza felé haladni amikor egy árnyat pillant meg a ködnél keze a kard markolatán van mit már szinte mindig magánál tart, de észre veszi hogy az alak egy nőé hirtelen beüt hogy mintha már látta volna de valahogy mégis más vagy csak régóta történt nem tudni kiket ismert a multba lassan közelebb megy majd megszólítja*-Szép estét. Ismerlek?*kérdezi kicsit bizonytalanul a nő ismerős neki de nem tudja honnan*

*Ő hamarabb észreveszi az árnyat, amint az az egyik sír mellett megáll, és nem telik bele pár pillanat, azt is tudja, ki az a férfi ott. Marcus...nos igen, sok mindent köszönhet neki, és ezt nem felejtette el. van, hogy ráérez dolgokra, most is sejti, hogy nem fog mellette szó nélkül elmenni. Egy ideig még ül a sírhalom szélén, kezét a kődarabon nyugtatva, majd lassan feláll. karcsú alakja most valóban másabb, mint legutóbb volt, lévén, hogy már ő sem ugyanaz a lány...Ott marad állva, és árnya kissé kísértetiesen hat ebben a sűrű ködben.*
-Üdv, Marcus.* köszön vissza mosolyogva, amikor végre észreveszi a férfi. A hangja nem változott, azt talán még felismeri a fejvadász.*
-Talán...talán még mond valamit az a név, hogy Tuatha.*nem sok embernek ez a neve ezen a vidéken, lévén, hogy csupán egy kelta szó, nem is igazi név...de ezt az anyja szeszélyeinek köszönheti. Persze semmi baja vele, szereti, hiszen az anyjától kapta, és ez maradt neki abból a törékeny nőből, meg néhány halvány emlék. Minden egyéb csak a bátyjához köti, aki talán még úgy-ahogy emlékezteti rá.*
*Azért elmosolyodik és közelebb lép, mozgása kissé légiesen hat, olyan, mintha nem is lépkedne a földön, hanem lebegne, de ez betudható a sűrű ködnek is...optikai csalódásnak tartható.*
-Rég nem láttalak...talán két hónapja is van lassan.*Sóhajt. Akkor az azt jelenti, hogy még több ideje nem látta a szeretteit.*
-Hogy vagy? Milyen az élet freyyában, rég nem jártam erre.*Kérdezi, bár nem akarja egyből kérdésekkel árasztani el Marcust, de kíváncsi. *

*Azért ha a szeme meg is csalja a hangokat be tudja azonositani és amikor meghalja a nevet elmosolyodik majd ő is közelebb megy*-Akkor azt hiszem tudom kibe botlottam az éjszaka kellős közepén*mondja mosolyogva majd ellazul kicsit az állásba*-Szeirntem meg volt az több is talán három hónap*mondja hiszen úgy tűnik mintha már több lene bár lehet hogy az ő időérzéke ment tönkre de sebaj hiszen most találkoztak*-Megvagyok élem azt az éltet amit eddig , a peremvidékre én ios csak most jöttem ki hosszú ideje talán azóta mióta találkoztunk*mondja mosolyogva majd kicsit jól láthatóan végig méri a nőt, kicsit különös szebb lett de belsőleg is furcsa. Legalábbis Marcus most ezen gondolkozik*-De ahogy látom jó helyen lehetsz mi tagadás joban nézel ki mint anno*mondja és kicsit fel is nevet hiszen nem úgy gondolja bár gondolhatná de ő nem ilyen csak egyszerüen megvátozott a nő*-HÁt azt gondoltam is mostanába nem nagyon láttalak Freyya közelébe mégis merre felé laksz most vagy mit csinálsz?*kérdezi kicsit kiváncsian*

-az éjszaka közepe azt hiszem még odébb van...már nem vagyok kifejezetten éjszakai lény.*Mosolyodik el. próbál azért úgy beszélni, hogy az igazat mondja, de mégse fedje fel a kilétét, még egyszer nem kellene bajba kerülnie az óvatlansága miatt.*
-Talán... lehetséges...a napokat már régen nem számolom.*Amióta angyal valóban nincs tisztában a pontos idővel.*
-Akkor annak is van pár napja...*Mosolyodik el, és mosolya kissé sejtelmes. Marcus bizonyára a feleségével tölti most a napjait. Tuatha jelenleg többet tud róla, mint gondolná, csak próbál nem elkotyogni semmit sem. Amikor végigmérik...hát pirulás már nem nagyon van, angyalként erről is le tudja nevelni magát lassan. Már amennyiben le tudja nevelni magát...tulajdonképpen csak azt kell tudatosítania magában, hogy megváltozott kissé a teste is, szóval azért nőiesebb lett, és ezért nem kell vörösödnie. ha ezt be tudja magyarázni magának, akkor az igazán jó lesz.*
-Óh...köszönöm. Valóban nem panaszkodhatok...*Mosolyodik el újra. ez valaha elképzelhetetlen volt tőle, de msot szinte rendszeres, mármint, hogy mosolyog, és kedves. Az a mogorva katona már a múlté, igaz, most is valamilyen szinten katona, de ez most más...És tényleg nem panaszkodhat, Urieltől igazán jó lehetőséget kapott, ami ugyan anno váratlan volt számára, de végül is nem bánta meg. Néha sokkal nehezebb, mint embernek lenni, hiszen több erős ellensége van, több veszély leselkedik rá, de most többet is tehet az emberekért.*
-nem is igazán voltam itt.*Mondja, majd elgondolkodik, mit is mondjon, hogy ne hazudjon. De nem kell várni, ez csak pár röpke pillanatig tart, alig észrevehető, hogy gondolkodott közben.*
-Most is harcos vagyok...amolyan katonaféle...mondhatni őr...*Őrangyal, egy fehér, aki az embereket próbálja védeni, és ha kell, akkor harcba is száll értük.*
-És hogy merre lakom? A sziklák között...egy kisebb közösségben.*Hogy a sziklák merre vannak, marad az ő titka, éppen a kastély szirtjeire gondolt, meg a romokban álló ősi városra, ami meg kell vallani, igazán szép. az egyik közeli sírkőnek dönti a hátát, majd felnéz az égre.*
-Esni fog.*Mondja és lassan a kapu fele indul el, remélhetőleg a férfivel a nyomában. Ezt a beszélgetést lehet jobb lenne olyan helyen folytatni, ahol a syárnyai nem áznak szét egy eső esetén.*

-De már közeledünk*mondja csendesen az éjszakára utalva majd nyugodtan hallgatja a nőt aki nemcsak küllemre de mintha bensőre is teljesen más lenne*~kicsrélték~*csak egy gondolat ami átsuhan az agyán de ellhesegeti*-Akkor igazán nyugodtak lehetnek mostanába a napjaid*mondja mosolyogva mondjuk ő folytatja a régi szokását kimegy a peremvidékre és nyomoz sokminden után nyomoz amit nem ért és meg fog érteni ha törik ha szakad a sötétség ami onnan jön még mindig nem tudja mi de rájön annyi szent*-Hát nem tudom így ránézésre már azt hittem megházasodtál vagy vissza tértél a báttyádhoz ténleg vele találkoztál?*kérdezi mosolyogva most valahogy derüsebb lett és az éjszaka se olyan sötét mint eddig bár a köd még mindig zavarja kcisit*-Katona és a sziklák között?*kérdezi a szokásos kis mosolylal magába megállapítja hogy ilyen helyet nem ismer*~nem ismerek olyan heyet ahol katonaság lenne és sziklás talán a bérgyilkos céh de őő~*még egyszer végigméri nem hinné hogy olyan katona lehet mint ami volt más lett és ebbe bele kell nyugodni majd felnéz az égre*-Hmm valami pára illatot én is érzek a tenger felől fúj szinte érzem a sós illatot*mondja mosolyogva bár csodálkozik hogy Tuatha ennyire biztosra mondta hogy esni fog de mindegy ma sokszor meglepődött már ez semmi. bólint*-A fogadóhoz mit szólsz?*kérdezi kiváncsian*-ELég nyugodt és tudunk beszélgetni is *mondja, majd ha így van ha úgy de keresnek valami nyugodt helyet*

-azt nem mondanám, hogy nyugodtak...csak éppen már nem vagyok bérgyilkos...és kaptam egy új lehetőséget az élettől.*Urieltől, csak éppen Marcus ember, sok mindent nem tudhat.*
-Férjhez menni? Én? Még nem tartok ott, lévén nincs akihez.*nem az ismerkedés az erős oldala, az aztán meg főképp nem, hogy kimutassa mit is érez, még akkor is, ha esetleg lenne ilyen ember, vagy lény ezen a világon. A bátyja meg...hát egy sóhaj, de azért nem mondja el az igazat, így talán könnyebb kimagyarázni, hogy miért is él ama bizonyos sziklák között. És különben is innen oda megy.*
-A bátyámat...persze...a hegyekben élnek ők is. Most egyelőre még rejtőzködnek, de azt hiszem hamarosan visszatérnek ide a városba.*ez igaz is, hiszen lassan visszajöhetnek. Érzi, hogy marcus kételkedik kissé a szavaiban, és bár nem szeretne hazudni, nem tehet mást. Mondaná el, hogy angyal és Dar"Draghorban él?*
-Már nem vagyok bérgyilkos, sem kiképző tiszt...egyszerű őr lettem csupán, vigyáznom kell az emberek biztonságára.*Mondja mosolyogva. Ez a feladata a valóságban is, és ez azért sokkal jobb, mint gyilkolni parancsra. az esőt meg valóban a párás levegőből érzi, csak sokkal biztosabban tud állítani ilyen dolgokat, mint azelőtt tehette. Ezért most csak bólint, a tenger illatát valóban eddig hozza a szél, és a pára is van bőven.*
-A fogadó?*Elgondolkodik, hiszen ott sok az ember, de hamarosan azért rábólint.*
-persze, mehetünk.*Mosolyodik el, majd hamarosan kilép a temető kapuján, Marcussal a nyomában.*

*A kerítést átugorja nem igen foglalkozik a sötétséggel, nem is a szemét inkább a szaglását használja, hátán egy hosszúkás Katana van amikor megérkezik csak körbe jár a sírok között lassan bele szagol a levegőbe érzi a hullaszagot kicsit el is mosolyodik*~mostanába jönnek még szomszédok nem kell félnetek~*gondolja magába viccesen miközbe nem igen törődve a virágokkal letapossa amik a sírok mellett vannak, a ruházata eléggé lenge fekete ujjatlan bőrpóló hasonló annyagu nadrággal komoly szemekkel néz a város felé ahol valószínüleg még miost is megy az élet, míg itt csak a sötétség és halál jár*

Nyugtot kerestem volna önmagamnak. Nyugtot a büdös emberektől, zajtól, ricsajtól. Nyugtot, hogy átnézzem sebeimet, újra álomba merüljek, valami pocsolyából végre ihassak és csillapítsam szomjamat...
És nyugtot talál az emberszerű-lény, kívül a városon. Hol máshol? A temetőben.
Hideg-hűvös, érzéketlen kövekre támaszkodok, keresztsírokra. A hátamon brzolódik a szőr, tokromból hörgés-morgás tör elő, bugyborékolva. Nem tetszik a hely, azonban nem találok mást: maradok.
Dermedten-reszketve húzom össze magam az egyik sír mentén, vigyázva, hogy jelképhez, kereszthez ne érjek: valahogy ösztönösen félek megéritneni őket. Ködös lég-gombolyogagokat ereget, mikor kifújom a levegőt.

*Különös szagot érez valami olyasmit ami nem hasonló az ittélő hullák szagához ez élőnek illata lassan megfordul bár most nem éhes hiszen már evett így vadsága valamivel lejjebb csillapodott, azért kiváncsi ki lehet az ilat forrása beleszagol a levegőbe majd követi a szél álltal hozott jeleket nemsoikára körvonalazódik előtte egy alak is egy férfi alakja, először csak óvataosan közeleg persze közbe a körülötte lévő természetet is figyeli szeme átsiklik egy egy kereszten de most nemigen érdekli*-Szép estét, *mondja komoly hangon bár ebbe a komolyságba minthja lenne valami különös vadság is*-Kevés ember szokott éjszaka ide jönni maga talán ide valósi?*kérdezi, miközbe orrávval néha néha felvesz egy egy jelet amit a szél hoz*

A szagok keverednek az orromban, izmaim reszketnek, hogy hőt termeljenek, gyomrom még háborog, bár régen üres már. Az éhség a tudatomba mar, vissza-visszavágyok a városba. Emberek, hús, gőzölgő, meleg bőrök közé.
Azonban most saját magam melett ropannak a lépésnek és szólít meg a hang. A saját bűzömön kívül több nem jut az orromba, gyomrom összerándul, ahogy meglátom a látogató termetét. Először a konrét letámadás érzetét kell leküzdenem, majd emberi hangot próbáltam hangomba erőszakolni:
- Van ételed a húsodon kívül?

*Úgy nézi végig az embert mint ha egy érdekes bogarat nézne meg , szó ami szó az embernek ez a fajtáját képviselője eléggé érdekesen viselkedik de nem is baj*~hmm érdekes lehet Leviatannak jó lenne~*mosolyodik el a magába elhangzott gondolattol elvégre kinézné az emberből hogy talán át lehetne alakítani és új értelmet nyerne az élete a kérdésre elmosolyodik*-Talán van kenyerem*mondja miközbe bele tűr a zsebébe és hopsz ténleg van úgy tűnik ALaster nem kedvelei az ilyen féle kajákat ő állati és emberi húsra éhezik de most már jól lakott a mai nap így ez a szörnyű nyilkolási kénszer se hajtja talán ennek köszönhető hogy most gondolatai tisztábbak*-Amúgy téged mi lellt? Nem lehetsz éppen jó bőrbe ahogy elnézlek*mondja miközbe közelebb lép a férfihoz*-Ha az én húsomra fáj a fogad akkor azzal az életeddel fizetsz*mondja egy nyugodt mosollyal nem kenyere Alasternek az ígérgetés de ha kell itt öli meg helybe a férfit