DarkHeadler Kápolna

*Eléggé belefeledkezett az imádkozásba, így nem is veszi észre, hogy mikor érkezik mellé a férfi. Ám a halk hangját meghallja. Hisz csendes a templom. Csupán az ő hangját lehetett hallani. Meg most már a férfiét id. Felpillant rá, majd elmosolyodik a mondandóján. Ezt követően feláll, majd ő is megtekinti az oltárt. Ezt követően ő is megszólal.*
- Én még sose jártam itt.
*Mondja ő is épp oly csendesen, mint a férfi mondta ki az előző szavakat. Nem akarja megzavarni az áhítatos csendet, ami uralja a templomot.*
- Bár már hallottam róla. Kissé látogatottabbnak hittem. De úgy tűnik az emberekből kezd kiveszni a remény, és a hit.
*Mondja kissé szomorkásan. Talán csak magának mondja, talán a férfinak is.*

*Az oltárrol hamar Ericre terelődik a figyelme a mosolyán csak ő is elmosolyodik, *-Gondolom nem lehetsz ide valósi*mondja majd szív egy mély levegőt szemei lehunyva vannak de nemsokára felnyitja őkek*-Mostanába már az emberekbe nem a hit táplálja a túlélés reményét, azt hiszem már csak magukba bíznak bár amennyi rossz történik itt meg is értem őket hogy elfordulnak a világosságtól, pedig a fény ott van mindenkibe csak meg kell találni*mondja egy apró mosollyal de ezen hiába is elmélkedik nem szólhat bele az emberek sorsába*-Nem túl látogatottak ezek a helyek csak néhányan jönnek ide de ők se gyakran de ahogy látom te még hiszel a világosság és jó hatalmába, kevesen vannak kik a város homályába így ellen tudnak állni a sötétségnek*mondja*

*Hallgatja a mellette álló szavait. Visszamosolyog rá, majd válaszol neki.*
- Még csak tegnap érkeztem. Azt hiszem maradni fogok. Sok itt a tenni való. Úgy érzem.
*Ismét hallgatásba merül. Ő is csupán szemléli az oltárt, majd hallgatja a mellette álló férfit. Kissé lehajtja a fejét, majd ismét felnéz. Mosolyogva válaszol. Ez a mosoly bizakodást, és örömet sugároz.*
- Köszönöm. De még nem igazán érzem a város sötétségét, és árnyait. Bár már hallottam róluk. Látom az emberek tekintetében a félelmet, de ugyanakkor azt hiszem, hogy hinni akarnak. Csupán már nem mernek. Mert félnek, hogy a hit közben elvesztenek valami fontosat. Számukra fontosat. De én hinni akarok, és hiszek is. Hiszem, hogy az ember képes felülemelkedni önön korlátain, és képes megpillantani a fényt.
*Ezen elmosolyodik, hiszen még ő is csak pillanatokra látta eddigi életében a fényt. Ezen elmosolyodik. Talán éppen ezért képes bízni. Majd kissé elkomorodik, és egy korábbi gondolathoz fűz valamit.*
- Ugyanakkor a sötétséget is magunkban hordozzuk, és a gyarló emberi szív, könnyen elcsábul. Ám amikor erre ráébred, már nincsen visszaút. Nem fordulhat vissza.
*Fejezi be eszme futtatását, majd kezet nyújt a férfinak.*
- Amúgy a nevem Elric Monguz.

*Kezet fog a férfivel Uriel keze mintha hőt sugározna de ez nem olyan feltünő másoknak közbe elgondolkozik a szavakon amit a férfi mondott*-Az emberek szeretnének hinni csak a legtöbb meg van zavarodva vagy nem is akar, esetleg a hit ami hiányzik egy jobb világba vetett hit*mondja komoly hangon ő is ezt akarta régen és most is de az időfolyam lassan halad míg egyszer sikerül is véghez vinni a célokat. A célokat ami nem olyan egyszerü*-Tenni való az sok sajnos sokmionden nem olyan mint kéne lenni, te még lehet nem érzed de pár hét alatt rájössz mit értek a sötétségnek, ami itt uralkodik bár reménykedek benne hogy attol még a fény és jó útján fogsz járni*mondja komoly dallamos hangon Ericnek*-És igazság van a szavaidba nem is kevés, hiszen az emberi szív könnyen csábul a rossz útját könnyebb követni legalábbis az emberek nagy része ezt teszi de hiszem hogy mindenkibe van valami jóság is ott mélyen a lélekbe rejtve*mon mosolyogva, bár ahogy látja a férfi lelke tiszta, és ennek örül*

*Ahogy kezet fognak, valami furcsa melegséget érez. Erre kis fel is figyel, de nem igazán foglalkozik ezzel. Úgy érzi, még sokáig lesz itt a férfi társaságában, így hát beül az egyik padba. Hely van elég, így hát találomra kiválaszt egyet, és helyet foglal. Elmereng a férfi a szavain, majd megvárja, míg leül mellé. Ha leül persze.*
- Igen igazad van. Én csupán abban reménykedem, hogy azoknak az embereknek, kiknek segítettem, visszatért a remény. Ezért is forgatom a kardom. Vissza akarom költözetni az emberek szívébe azt a melegséget, amit én is érzek. De sajnos kevesen vagyunk, akik ebben hisznek, és így éreznek. Egyre többeket ragad el a sötétség. Ezt mutatja a gyermekek eltűnése is.
*Majd hallgatásba merül, és a gondolataiba merül.*

*Elmereng ERic szavain*-Azt hiszem ha meg nem is mented ezzel a lelküket de talán egy reményfényt mutatsz, kellenek az ilyen emberek ebbe a városba *mondja csendesen de ő csak neki támaszkodik a padnak nem ül le lehetséges hogy a szárnyaknak amit a kabát rejt nem tenne túl jót*-A múltba se volt sokkal jobb a helyzet de mégis eljutottunk idáig és él még a tudat a jó út követésébe csak legyenek akik emlékeztetik rá az embereket*mondja komoly hangon miközbe a gyermekekről is hall Urielnek ez nem új de sajnos mostanság a démoni ébredés foglalkoztatja őt s angyalait ha azok elszabadulnak.... inkább végig se gondolja csak azt tudja hogy ők ugyan azt fogják tenni mint a férfi harcolnak az utolsó vércseppig amig van bennük élet nem fogják hagyni hogy a démonok jussanak világuralomra, persze ezt nem mondja ki hangosan hisz az embereknek is megvan a maga problémájuk nem kell ezekkel tetézni*-sokminden történt és történhet ami aggasztólag hat a jövőre nézve de itt a bátorság a legnagyobb menedék*mondja, nyugodt lágy hangon*

- Én is így érzem. Ezért akarok itt maradni, a rend segítségével. Talán többet kellene itt lenniük. Így talán jobban segíteni tudnánk az embereknek. Ha látják, hogy mi itt vagyunk, és nem hajlunk meg a sötétségben, talán ők is megtalálják azt a fényt, amit említettél.
*Majd ismét hallgatásba merül. Nem igazán tudja kifejezni azokat, amik most kavarognak benne, de igyekszik megnyugtatni magát.*
- De néhány ember bátorsága törékeny. Nem képesek ebbe a vékony kagylóhéjba menekülni. Mert vagy az alkoholból, vagy csak bemesélik maguknak a bátorságot. Sajnos minden hely, ahol megfordultam, túl sok volt az ilyenekből. Azok akik pedig túl bátrak voltak, hamar meghaltak, mert nem volt meg hozzá az erejük. Egyesek, akiknek pedig megvan az erejük, nem arra használják amire szerintem kéne. Talán kicsit túlságosan is naiv vagyok, de bízni akarok az emberekben.
*Az utolsó mondatot, már egy mosoly kísértében mondja ki.*

*Én is bízni akarok de azt mondom az emberek maguk bizonyítják be mire képesek. De igazad van Eric több kéne a rendedből ide talán az ő segítségükkel hozhatnátok némi biztonságot*mondja hiszen tudja hogy a démonokhoz viszont az angyaloknak is össze kell szedni minden erejét ha győzni akarnak*-Volt mikor több barátom hallt meg mint valaha képzeltem, régen, ők is áldozatok voltak valaki a gonoszság áldozata valaki mert túl bátor volt*mondja majd egy mosolyt azért megereszt a férfi felé*-Sok szerencsét Eric és kívánom hogy állj ellen a város sötétségének, még biztosan találkozunk valahol*mondja és már a következő pillanatba ki is lép a kapun majd amikor elment látótávolságra kibontakoztatja a szárnyait és fellibben a levegőbe közbe gondolatai ködösek és sötétek tudja hogy nem egyedül az embereknek lesz nehéz mostanság hanem nekik is és más fajoknak is*

*A távozó férfi felé itt egyet, még mielőtt az kilépne a templomba. Ő benne is kavarognak a gondolatok, és a kétségek. Ezért is jött ide, hogy bizonyosságot szerezzen, és legyőzze feltörekvő félelmeit. Ezért még nézi egy kicsit a templom plafonját, majd amint ő is rendezte a lelke a háborgását, és már nyugodt lelke óceánja, feláll a padból. A kapu irányába veszi az irányt. Itt még magához veszi a pallost. A pallos szíját átveti a vállán, majd végleg elindul a kapu felé. Kinyitja, majd még visszanéz.*
- Még visszanézek.
*Mondja ki halkan a szavakat. Ezt követően becsukja maga mögött a kaput. A templom ismét csendbe borult.*