Sötét Romváros

- Legyőzhetetlen harcost? * Horkan fel megvetően. * - A halál nem legyőzhetetlen, még ha az élet idejének a határait sikerült is kitolni. Nem létezik örök élet, de nem mondom, hogy nem is fog. Amíg nem bizonyítják, addig nem hiszem el. És eddig tudtommal nem tették meg. * Kissé lekezelően beszél a társadalomról, mintha az ő hibájuk lenne, hogy nem létezik örök élet. De félreértés ne essék, Shaelyn tökéletesen tisztában van azzal a gondolattal, hogy meg fog halni, és tárt karokkal várja azt a percet, amikor vége lesz az életének. Azzal a biztos tudattal szeretne meghalni, hogy mindent megtett az életében, amit akart. Épp ezért harcol keményen. *
- Vannak még szerencsés emberek. * Vonja meg a vállát. Nem tudhatja, hogy mi van az élet kapuján túl, hiszen még nem járt ott. És ha majd meg is tudja, már nem fogja elmondani senkinek. Sajnos erre nincs lehetőség. Pedig nem egy ember, vagy lény szeretné. Shaelyn egy félreérthető pillantással vizsgálja meg Gary arcát. Mintha nem éppen az történne, amire számított... * - Azt csinálsz az életben, amit akarsz. Fosztogatsz, ölsz szórakozásból...Bármit megtehetsz, ami erődből telik, de egyet senki sem felejthet el. Egyszer jön majd egy olyan, aki nálunk is erősebb...És akkor nem lesz már időd megbánni semmit, amit pedig nem ártana. * Egy egyszerű pillantással rendezi el az egészet, és megborzong. A szél kezd egyre hidegebb lenni, neki pedig erősen bele kell kapaszkodnia a csukjájába, hogy el ne vigye a szél. *

*Felfigyeltem a különös hangra, ami a szél suttogásában szállt. Szépen feltámaszkodtam, felraktam a hátamra a pajzsot és a vállamra rakva tovább folytattam az utam a belváros fele, de a hang nem akart elhalkulni, mintha követne romról romra. Az a nyöszörgő hang egyre jobban idegesített, de nem hagyhatom szemem elől a missziómat. A nyüszítő hang mellett szárnycsattogásokat hallottam.*
- Oh ne, a hangból ítélve valami nagy lényről lehet szó.
*Követve a hangokat egy alsó csapást végeztem hátra fele. Egy nagy homályt láttam repülni, amit a sötét égben eltévesztettem. Ha jól bele gondolok, több száz is lehet belőle, de az idegesítő hang nem hinném, hogy egy nagy szörnnyé lenne.*

*Azaz menne ha a nő engedné de kezével rámarkol a férfi karjára eléggé erősen bár nem látszik hogy bántani akarja lehetséges hogy valamit akar, mintha beszélni próbálna de csak vér és értelmetlen krákogás hallatszik a torkábol mintha minden hangszálát ketté vágták volna, talán kegyesnek kéne lenni lehet a halál segít már cask itt. Viszont a nőtől távolabb már a sikátor belsejébe egy alak fut el, nem tudni mi de nagyon gyors volt de léptei vízhangzanak mintha a romváros szíve felé tartana ahol már nincs életnek jele. Vajon érdemes utána menni? Ezt már csak a férfi dönti el*

* - Ezek a léptek…. emberiek, de mégis túl gyorsak. Nem hagyhatom figyelmen kívül, lehet pont nála van a klánom titka. – szépen levettem a pajzsomat, nagy levegőt vettem és a célpontom felé indultam, igaz nehézkesen, mert a nő nem akart elengedni, mintha nem akarná, hogy bajom essen.
- Veled mit csináljak? Szeretnék véget vetni a szenvedésednek, így nem élhetsz tovább, sőt pár óra és tényleg elhalálozol. Túl gyors mértékben folyik el a véred. Tested egy része összeroncsolódott, nem vagy képes tovább élni. És engemet ne félts, nem a halál keres engem, hanem én őt. Ez a szakmám, az életem. Ne aggódj. *

*Úgytűnik a férfi még mindig nem tudja mit szeretne a nő, gondoljunk csak bele tudja hogy meg fog hallni szenved szinte égeti a fájdalom és bele őrül mit szeretne ilyenkor egy haldokló egy olyantól aki képes megtenni? Mindegy ha a férfi megteszi akkor mivel már a nő halott lesz nem tud kapaszkodni és el is engedi a sikátor jobb oldalán viszont ha követi a hangokat megpillanthatja az árnyat mintha ember lenne de mégse a léptei nagyon gyorsak szinte állatiasan mozognak egy kukánál áll meg mintha pihenni akarna és ő maga is megsérült valamit tenni kéne bár ha ő volt a gyilkos lehet jobb volna fegyverrel megközelíteni*

*Visszafordultam a 11. méter után, nem hagyhatom, hogy tovább szenvedjen a vérző sérült. Megálltam a nő előtt és egy kört rajzoltam magam körül a kardommal, utána hátrébb léptem 1 lépéssel.
- Térdelj le, méltóan küldelek isten elé. – lesegítettem a fiatal nő, majd elé álltam. A fegyveremmel megvágtam a hüvelykujjamat és egy keresztet, körülötte két oldalra 1-1 C alakot rajzoltam a homlokára. – Áldásomban és szavam hihetőségében bíz bennem vándor, ki Isten elé lép. Had segítsek végső utadon és szolgáld rendesen uradat. Leygen jó sorsod mindenki Ura házában. – szépen háta mögé gyalogoltam és a nyakcsigolyáját.
Kenpachi klánban így juttatják el a túlvilágra a hősöket és a kiváló harcosokat, valamint az erős túlélőket, akik kiérdemelték.
Nem értem rá sajnos a nő teljes elkísérésében, követnem kellett a hangot. Jó formán nem is láttam, hogy meghalt, de biztos voltam benne. *

*A hang egy idő mulva a sikátorba megáll ha a férfi utol éri látni fogja a görnyedő alakot mely mintha úgy mozogna mint valami állat. A hangja a szuszogása is inkább valami nagyobb vad hangja lenne de maga a lény ember. Különös lehet hogy veszélyesebb a környék mint hinnék. Most már mélyen bent lehetnek a romváros szívébe a sötétség is nagyobb. Majd az alak Andrew felé fordul szemei mintha villannának eggyet vörösen felé, mintha vicsorogna, és lendületet gyűjtene. Egy lendületet ami ad erőt hogy megtámadhassa...*

*Láttam a borzadályt a szempárban, magát a poklot.
- Ferrász a halál isten már vár reám. – megigazítottam a hajam, hogy ne lógjon az arcomba, majd védekező állást vettem fel. - Támadjak, vagy inkább támadsz… szörnyeteg.
Jobban megnéztem és eléggé emberi volt, sőt feltételezhető az is, hogy hajdanán embert volt. Újra hallottam a szárny csapkodásokat, majd az a valami leszállásának dobbanását.
~ Istenem, mi lesz, ha egyszerre támadnak? Remélem, tartani fogom a frontot, meg kell találnom azt az átkozott dobozt. Rádius mester tudom, hogy fentről figyeled a tetteimet, segíts kérlek. Segíts a harcban. ~ Tudtam, hogy közvetlen segítségre nem számíthatok, de magára a segítségre sem, ez az én harcom, az én misszióm, az én életem vagy halálom.
A lény egy mosollyal nyugtázta az őszinte mondani valómat, mintha értené. De még minig nem láttam mi is ő valójában.*

*A szárny csapkodás egy nagyobb varjué volt ami az egyik szemetes tetejére száll le eléggé sötét és groteszk kép ez ahogy a madár beáll mintha mosolyogna viszont az alak megindul és állati gyors sebességel indul meg Andrew felé nem tudni mi történik ha eléri de ha jól megfigyelik ekzén mintha acél karmok lennének. Veszélyes főleg egy ilyen gyors lény birtokába. REmélhetőleg elég lesz a férfi harci tudása hogy hatástalanítsa a lényt*

\\Magyarán lehet védekezni támadni \\

*A hold fényében megvillanó acélkarmok látván pajzsomat magam lé tudtam rakni , ami megmentette az életem. A nagy varjú lendülete elrepített engem párméterre. Valami nyolcszor eljátszotta velem ugyan ezt a stratégiát. Éreztem, hogy lassan támadást vált. Leginkább arra számítottam, hogy a romok között el fog tűnni és lesből fog támadni, ami így is lett. A hátam alján a ruhámat szétszakította, mintha szórakozna velem, de én már kezdtem megelégelni. Pár suhintásom azért betalált, de nem ért semmit egyelőre. Jobban körülnéztem és nem láttam sehol a 2 vadat. Ekkor még rosszabbra számítottam, még csak az kéne, hogy egyszerre támadjanak.*

*A varju eltünik tehát csak 1 ellenfél van mégpedig az ember szerü lény aki már ott is van a férfi előtt a karmok végig szántanak a mellkasán amiből kicsit el is kezd folyni avér de ez csak felületi sérülés viszont a férfi kard csapása is eléri a lényt mégpedig a dereka alatt a medence csontnál a mozgása így lelassul hátráll egy lépést remélhetőleg most lassanbb lesz az idegen mozgása talán Andrewnek most kéne támadni de vigyázat a lény még mindig nagyon gyors és erős...

*~ Minél előbb végeznem kell vele. Érzem, hogy az ösztönök teljesen felül kerekedtek rajta. És egy vadállat annál veszélyesebb, minél többször nem adok le neki egy végzetes sérülést.~
A hosszú küzdelem során nem jött elő a szárnyas dög. Szerencsémre. Az emberszerű lény egyik támadásába nagyon sok erőt bele adhatott, mert neki zuhantam az egyik romnak. A pajzsom elszállt a kezemből, de a kardomat még mindig a markomba tartottam, nem érdekelt mennyire fájt. Minél előbb próbáltam felkelni. A számban összegyűlő vért kiköptem a számból és a Sas pozícióba helyezkedtem, majd közeledve felülről alulra gyors és erő teljes támadásokat végeztem.*

*Hát úgytűnik hogy eléggé szoros küzdelem alakult ki mivel a férfi is szerzett sérüléseket viszont a lényből is már több helyen ömlik a vér mostmár eléggé le lassult majd lassan tesz hátra egykét lépést. Szinte vicsorog már Andrew felé majd egy utolsó elkeseredett rohamot indít. Most kéne valamio okosat tenni. Az ellenfélnek nagy a lendülete talán ezt kell kihasználni*

*Láttam fut felém az ellenfelem, és amikor a közelemben járt balra félre ugrottam. A hasát szép hosszan megvágtam, majd amikor a hátam mögé került a jobb vállától a bal derekáig hasítottam egyet, amitől a lény elvesztette a lendületét és a hátára esett. Ráléptem a mellkasára és épp szúrni akartam, amikor valami belém hajtott. repülhetett, mert hallotta a szárnycsattogásokat.
~ Az a rohadt veréb vagy mi a csoda!~ Az egyik 1. emeletnyi romot ledöntetett velem a hatalmas varjú. Nagy nehezen feltápászkodtam újabb számba összegyűlő vért köptem ki, majd a kardom segítségével felálltam. És a vad felé futottam. Az első vágásom mellé ment és az eltalálta felszínesen az arcomat, de elmondhatom, hogy szerencsésen. Mert annyira elhúztam a fejem, hogy a szemem en egy sebhely alakult ki (amit az avataromban látsz). A következő vágásom kicsit meghátráltatta a lényt, de nem hittem volna, hogy csapda.*

*A lény egy morgással figyel a férfire bár az összecsapásba mindketen kaptak sérülést de úgytűnik az idegen gyorsan kilábalt belőle bár Andrew is vérzik de nem halálosak a sebei, most viszont valamio különös történik az ellenfél egy hirtelen mozdulattal feltápászkodik a falra és egy két ugrással át is megy rajta még messziről lehet még hallani a futás vízhangját de ezt is elnyeli a sötétség. Követni már nem érdemes inkább elkéne menni a belváros felé*

*Miután áttörte a falat a lény és menekült, én a belvárosnak vettem volna az utamat, mielőtt leláttam a sebeimet. Elővettem egy kis dobozt és azzal bekentem a szemem alatti és feletti sebemet. Elvileg ló szemből készítettem. Kenpachi klánban kutatás és fejlesztői vezető helyettese voltam. De ez a múlt, már nem számít. A pajzsomat megkerestem és a hátamra raktam. Kardomat visszacsúsztattam a hüvelyben. Ezután a környezetemtől óvakodva elindultam a Belváros felé végig pásztáztam a szemeimmel, hogy a vas karmú madár támadása ne érjen megleően.*